Eredete

A kokeshi babákat 1600–1867-es korszakban, a kidzsi-ja fafaragók alkották meg Japán északi részén, akik eredetileg háztartási edények készítésével és értékesítésével tartották fenn magukat. A babák gyermekjátékokként is funkcionáltak, emellett pedig spirituális jelentőséggel bírtak, az egészséges gyermekáldást vagy a jó termés eljövetelét segítették, illetve a babona szerint jó benyomást tesz az istenekre, ha egy gyermek kokeshi-vel játszik a házban. Amellett, hogy rendkívül díszesek, a hiedelem szerint a tűzvészek ellen is védelmet nyújtanak. A babákhoz gyakorta felhasznált mizuki fa ugyanis szó szerint annyit tesz: „vízfa”. Magas nedvességtartalommal rendelkezik, így sok japán hisz benne, hogy az ebből készült kokeshi-k segítenek megvédeni otthonukat a tűztől. Így hát nemigen találni olyan japán családot, akiknek ne lenne birtokában legalább egy belőlük.

Hagyományos kokeshi

Alkotói többnyire vidéken tevékenykednek. Műveik egyszerűen megformáltak, kerek fejjel és hengeres, végtag nélküli testtel rendelkeznek. Az ismert mesterek a baba aljára írják kézjegyüket. Amennyiben a baba több ember munkája, a festést végző művész nevét viseli magán. Érdekesség, hogy a hagyományos kokeshi-k mindegyikét lányként tartják számon.

kokeshi története

Tizenegy alkategóriáját különböztetjük meg, ezeknek meghatározott készítési technikája és formai jegyei vannak, amelyek generációról generációra öröklődnek az adott régió mesterei között.

  • Cucsiju (土湯系)
  • Jadzsiró (弥治郎系)
  • Tógatta (遠刈田系)
  • Naruko (鳴子系)
  • Szakunami (作並系)
  • Zaó Takaju (蔵王高湯系)
  • Hidzsiori (肘折系)
  • Kidzsijaama (木地山系)
  • Nambu (南部系)
  • Cugaru (津軽系)
A legdominánsabbnak a Naruko típus tekinthető. Eredetileg Mijagi prefektúrából származik,de megtalálható Akita, Ivate és Jamagata prefektúrában is. Naruko fürdőfalujának fő utcája a Kokeshi utca nevet viseli, tele olyan üzlettel, amiket maguk a kokeshi faragók üzemeltetnek. (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kokesi)

kokeshi története
kokeshi története

85 éves Sakurai Shoji és Kakizawa üzlete a Kokeshi utcában.

(Forrás: http://kokeshi-adventures.blogspot.hu/2011/11/national-kokeshi-festival-part-5-5.html)